Szörnyen indult az év Nagy Ferónál: feljelentették a legendás énekest
Az is kiderült, miről beszélt az eset után az énekes az őt feljelentő nővel.
Két jobbikos politikus feljelentést tett Szegedi Csanád ellen befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt. A párt szerint az EP-képviselővel szemben további súlyos bűncselekmények megalapozott gyanúja is felmerült.
Befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett két jobbikos országgyűlési képviselő Szegedi Csanád, a pártból korábban kizárt politikus ellen. Lenhardt Balázs – aki Kulcsár Gergellyel közösen jegyzi a feljelentést – az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztetett, Szegedi Csanádot a Jobbik 2012 nyarán „folyamatos hazudozásai és nyilvánosságra került megvesztegetési kísérlete miatt” kizárta a pártból. „Akkor derült ki zsidó származásáról az igazság, és azóta érdekes metamorfózison ment át az európai parlamenti képviselő: keményvonalas radikálisból a legszélsőségesebb cionista álláspont visszhangjává vált” – írta Lenhardt Balázs.
Az ellenzéki politikus szerint a Jobbik által elnyert EP-mandátumot azóta jogtalanul bitorolja Szegedi Csanád, így a pártnak mindent el kell követnie, hogy „lemondassa az árulót”. A párt szerint „további súlyos bűncselekmények megalapozott gyanúja is felmerült Szegedi brüsszeli ténykedése kapcsán”.